„Miközben
kinyitom a külvárosban található temető kopott, régi ajtaját, rögtön megcsap az
a bizonyos szél… Az emlékek szele, ami hatalmas sebességgel kúszik be
egytől-egyig az elmém legmélyebb bugyraiba, felidézve ezzel mindent; a
legvidámabb napoktól a legfájdalmasabbakig, az igaz könnyektől a kedves
mosolyokig, a legvadabb éjszakáktól a fáradt, semmittevő estékig…”
„Amint
megütöm a zongora első billentyűjét, kellemetlenül feltörő hang szakad ki
belőle, ami feltűnő jelleggel terjed el a visszhangzó házban. Bár inkább
nevezném kúriának, hiszen minden nemesi dolog kitűnik belőle; a hátsó udvaron
lévő régi földbirtok, melyet benőtt a gaz, s néhány helyen a leomlott fal,
melyen itt-ott felfut a sűrű növényzet…”
„Hirtelen
egy olyan érzés támad bennem, mintha valaki tekintetével lyukat égetne az
oldalamba. Ijedten kapom jobbra a fejem, majd balra, s az utóbbinál úgy is
maradok, ahogy vagyok; megdermedve, felsikoltva. Majd összeesve…”
3.Fejezet – (hamarosan)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése